Semmelweis Pályázati és Innovációs Központ Kft.

Home / Lezárult pályázati felhívások / Lifelong Learning Programme EACEA/10/2010

Beadási határidő: 2010. július 16.

A. rész – Az egész életen át tartó tanulásra irányuló stratégiák, valamint az oktatás és képzés terén folytatott európai együttműködés nemzeti szinten történő tudatosítása

B. rész – Az egész életen át tartó tanulásra irányuló nemzeti és regionális stratégiák kidolgozása és végrehajtása területén folytatott transznacionális együttműködéshez nyújtott támogatás

Pályázók köre:

Oktatásért és képzésért felelős nemzeti vagy regionális minisztériumok, egyéb közintézmények és az érdekelt felek olyan szervezetei, amelyek az egész életen át tartó tanulás területén tevékenykednek (iskola előtti nevelés, iskolák, szakképzés, felsőoktatás és felnőttképzés).

A. rész

A támogatásra egy szervezet vagy egy több, egy vagy több támogatásra jogosult országban működő szervezetből álló partnerségi csoport nyújthat be pályázatot.
B. rész

Pályázatot kizárólag 3 vagy több támogatásra jogosult ország legalább 5 szervezetéből álló partnerségi csoportok nyújthatnak be.

A következő országok egyikében székhellyel rendelkező szervezetek (valamennyi partnerszervezet) nyújthatnak be pályázatot: — az EU 27 tagállama — az EFTA-EGT három tagországa (Izland, Liechtenstein, Norvégia) — Törökország.

Támogatható tevékenységek:

A. rész esetén:

— Az egész életen át tartó tanulásra irányuló stratégiák és politikák kidolgozásával és végrehajtásával kapcsolatos nemzeti vitákat és párbeszédeket támogató tudatosságnövelő tevékenységek (így nemzeti vagy regionális konferenciák, szemináriumok vagy műhelyfoglalkozások),

— Olyan fórumok és egyéb tevékenységek kialakítása, amelyek hozzájárulnak az egész életen át tartó tanulásra irányuló, koherens és átfogó nemzeti stratégiák kidolgozásának és végrehajtásának jobb összefogásához és koordinálásához,

— Eszközök vagy referenciaanyagok (pl. tájékoztató tevékenységek, médiakampányok, reklámesemények stb.) terjesztése és ismertségük növelése az Oktatás és képzés 2020 program referenciakeretén belül,

— Az oktatás és képzés nyílt koordinációs módszerének az Oktatás és képzés 2020 program referenciakeretén belül, nemzeti szinten való kidolgozását és végrehajtását célzó meglévő nemzeti programokhoz kapcsolódó nyomon követési tevékenység.

B. rész esetén:

– Az egész életen át tartó tanulásra irányuló nemzeti és regionális stratégiák kidolgozása és végrehajtása területén folytatott transznacionális együttműködéshez nyújtott támogatás A pályázat e részének keretében finanszírozandó tevékenységek a következők:

— Innovatív gyakorlatok fejlesztése, tesztelése és átültetése, amely történhet a társaktól való, nemzetek feletti tanulásra irányuló tanulmányok, elemzések, konferenciák és szemináriumok segítségével,

— Regionális, nemzeti és európai szintű hálózatok létrehozását és fejlesztését célzó tevékenységek.

A projektenként odaítélhető maximális támogatási összeg az

A. rész esetében 120 000 EUR, a B. rész esetében 350 000 EUR

Bővebb információ: http://eacea.ec.europa.eu/llp/funding/2010/call_ecet_2010_en.php

Comments are closed.